A vásárlók számára a legnagyobb problémát a megfelelő 3D szemüveg kiválasztása szokta jelenteni. Jelen rovat célja, hogy megkönnyítse a vásárlók számára a választást és a vásárlást is.
A 3D technikát folyamatosan fejlesztik, főként ez az oka annak, hogy különféle szemüvegek használatosak. Míg eddig csak ún. passzív 3D szemüveggel élvezhettük otthonainkban a háromdimenzió nyújtotta szórakozást, 2010 áprilisától a rohamosan fejlődő világ a 3D televíziók forgalomba hozatalával már az ún. aktív 3D szemüveg fogalmával is megismerteti a mindennapok emberét.
Az aktív 3D szemüveg főként abban különbözik passzív társaitól, hogy míg ez utóbbiakat egyszerűen csak felhelyeztük fejünkre, és várhattuk az élményt, addíg az aktív 3D szemüveg működéséhez energiaforrás szükséges. Érdekes momentum, hogy a 3D televízió reklámjaiban egyszerűen "megfeledkeztek" magáról a szemüvegről, amely tulajdonképpen a 3D-s televíziózás nélkülözhetetlen tartozéka, vagyis aktív 3D szemüveg nélkül nem létezik 3D televízió, éppúgy, mint megfelelő lejátszó nélkül sem!
A 3D televízió - elsősorban magas ára miatt - azonban egyelőre kevés otthonba jutott még el és valószínűleg a közeljövőben sem lesz tömegcikk. Az otthoni háromdimenziós mozizás alapvetően még mindig a passzív 3D szemüvegeknek köszönhetően valósulhat meg, ezeken belül is elsősorban a két különféle színű lencsével rendelkező anaglif 3D szemüvegek hódítanak.
Az anaglif 3D szemüvegek közötti alapvető különbséget lencséik színe adja:
• A klasszikusnak a vörös/cián lencsés anaglif 3D szemüveg mondható, a 3D filmek többsége, a legtöbb számítógépes 3D-s játék és 3D fénykép ennek lencséire készült. A szemüveg vörös/cián lencséi az emberi szem által látható színek 70%-át engedik át, ezért lép fel használata közben színveszteség, vagyis változik meg kissé a színe a dolgoknak a szemüvegen keresztül nézve.
• A második legelterjedtebb 3D szemüveg magenta/zöld lencsékkel készül, amelyeknél a fenti arány már 90%. Ezzel a szemüveggel jobban érzékelhető a 3D hatás, a színek is világosabbak, de a színes lencsék miatt természetesen itt is fennáll a színveszteség ténye. A magenta/zöld lencsés 3D szemüveg nem használható azoknál a 3D filmeknél, számítógépes játékoknál és fényképeknél, amelyeket a vörös/cián lencsés szemüvegekre készítettek. Ez utóbbi megállapítás egyébként valamennyi anaglif 3D szemüvegre igaz: mindegyik csak ahhoz a 3D-s tartalomhoz használható, amely az adott anaglif 3D szemüveg lencséire készült. Magenta/zöld lencsés 3D szemüveggel csak a legújabb mozifilmek nézhetők.
• A kevésbé gyakori ColorCode, vagyis kék/borostyán 3D szemüveg a fentebb említett két szemüveg forgalomba kerülése között nyert teret. Főként 3D fényképeknél használatos, mivel világos lencséinek köszönhetően a fényképek megőrzik eredeti színüket. (A 3D hatást leginkább elérő magenta/zöld szemüvegeket még nem nagyon tesztelték ezen a területen.)
• A fenti anaglif 3D szemüvegeken kívül léteznek továbbá még olyan anaglif 3D szemüvegek is, amelyek csak és kizárólag egy adott alkotáshoz használhatóak. (Nálunk ebbe a kategóriába tartozik a német dokumentumfilm-sorozat: a Szafari 3D, a Mélytengeri szafari 3D és az Afrikai szafari 3D, amelyek DVD-i tartalmazzák a hozzájuk használandó 3D szemüveget!)
Az anaglif 3D megjelenítési technika mellett már elérhető otthonainkban a polarizációs 3D technika is, amelyről a kedves látogató részletesen az Anaglif - polarizáció rovatban olvashat.
Amennyiben a kedves vásárló anaglif 3D technikára készített háromdimenziós tartalmat kíván megtekinteni, a legkönnyebben onnan tudja megállapítani, hogy milyen szemüvegre van szüksége, hogy megnézi az adott háromdimenziós film, számítógépes játék, illetve fénykép kontúrjának színeit (minden 3D-s tartalomnak vannak ugyanis színes körvonalai, amelyek a képek eltolásával, egymás mellé helyezésével keletkeznek).
Vörös/cián lencsés 3D szemüvegre van szüksége, ha a kontúrnak pirosas-rózsaszínes-kékes a színe:

Magenta/zöld lencsés 3D szemüvegre van szüksége, ha a kontúrnak rózsaszínes-világoszöldes a színe:

Colorcode (kék/borostyán) lencsés 3D szemüvegre van szüksége, ha a kontúrnak borostyánsárgás-sötétkékes a színe:
E példák jól mutatják a különféle 3D szemüvegek kontúrjai közötti különbségeket. A megfelelő 3D szemüveg kiválasztásához segítséget nyújthat továbbá a következő összeállítás, amely a legismertebb 3D technikával készült filmeket, számítógépes játékokat tartalmazza.
Vörös/cián lencsés 3D szemüveg használandó
a következő 3D filmeknél:
- Avatar 3D
- Végső állomás 4 3D
- Péntek 13. Part III. 3D
- Légy a Holdon 3D
- Barbie és a Bűvös Pegazus 3D
- Cápasrác és lávalány kalandjai 3D-ben
- Kémkölykök 3D
- Hannah Montana - Miley Cyrus: Mindenből a legjobbat 3D
- Polar Express 3D
- Jean Michel Jarre: Oxigene
- Shrek 3D
- Jonas Brothers: 3D koncert
- U23D
a következő pc-játékoknál:
- Left 4 Dead (Patchelve!)
- Halo 3 3D
- Disney: Toy Story Mania
- G-Force 3D (Rágcsávók)
a következő PS3-játékoknál:
- G-Force 3D (Rágcsávók)
Magenta/zöld lencsés 3D szemüveg használandó
a következő 3D filmeknél:
- Véres Valentin 3D
- Utazás a Föld Középpontja felé 3D
- B. O. B. szenzációs szökése 3D (Szörnyek az űrlények ellen - Blu-ray extra)
- Coraline és a titkos ajtó 3D
Kék/borostyán lencsés 3D szemüveg használandó
a következő 3D filmeknél:
- Chuck 3D
Egy adott filmhez készített egyedi 3D szemüveg használandó
a következő 3D dokumentumfilmeknél (A DVD tartalmazza a 3D szemüveget is!):
- Szafari 3D
- Mélytengeri szafari 3D
- Afrikai szafari 3D
Amint a fenti összeállításból kiderül, valamennyi anaglif 3D szemüveg birtokában kellemes szórakozásban lehet részünk!



